Végre pont olyan frizurád lesz, mint amilyet megálmodtál!

Elegáns fodrászszalon a Corvin negyed szívében, ahol a valódi szakértelem mellett hangulatos enteriör, laza életérzés és isteni welcome drinkek is várnak! Így lesz mostantól a rutin hajvágás az énidőd egyik alappillére!

Bármikor, 1 percen belül!

"Tényleg pont olyan lett a hajam, mint szerettem volna!!🙏🏻☺️

Igaz, amit a honlapon írtak: tényleg pont olyan lett a hajam, mint amilyet szerettem volna!!🙏🏻☺️ Nem tudok elég hálás lenni Heninek, amiért kihámozta a nagy igyekezettel, de annál kevésbé érthetően elmondott monológomból, hogy mit is szeretnék, és pontosan olyanra csinálta, miközben szem előtt tartotta, hogy a lehető legkevésbé roncsolja a hajam 😌🙏🏻💕 Hab a tortán, hogy végre egy fodrászat, ahol tényleg kedvesek és tényleg jól éreztem magam az első perctől fogva! Odafigyeltek rám, és maximálisan csak rám (nem szerveztek a hatóidőmre 3 másik vendéget - mint sok helyen szokták).

Válaszd ki, hogy kihez szeretnél foglalni!

A szuper hangulat mellett a lányok a kifogástalan végeredményről is gondoskodnak majd

Nagy Ingrid Henrietta

Alapító, férfi -és női fodrász

Egy kis ízelítő a következő frizurádból

Bármilyen stílust is álmodtál meg, mi segítünk valóra váltani

Átlagos belvárosi árak, átlag feletti élmény

Infláció mellett sem kell horror pénzeket fizetned, hogy a hajvágásod valódi „énidő” legyen

Férfi hajvágás

Szalonkezelés

Információk

A végső ár a felhasznált hajfesték és szőkítő mennyiségtől függően változhat! Az anyagköltség meghatározása 150 Ft/g (hajfesték), 170 Ft/g (szőkítő). Festések árai tartalmazzák a munkadíjat.

A hajfestések mellé kért hajvágás +5.000 Ft felár.
Hullámosítás/vasalás +2.500 Ft felár.

Áraink a törvényes ÁFÁ-t tartalmazzák. A feltüntetett árak normál hajra és anyagmennyiségre lettek meghatározva.

Szalonunkat a Corvin negyed szívében találod!

Ha autóval jössz, a Corvin plázában parkolva, ha BKV-val érkeznél, 
a 4/6-os villamos, vagy a 3-as metró Corvin negyed megállójánál.

Eltévedtél? Csörgesd meg a +36 30 455 5164 számot és segítünk!

Visszatérő vendégeink mondták:

Reméljük hamarosan veled is találkozhatunk!

"A megálmodott vagy elrontott hajad gyönyörűen helyre tudják hozni"

Balayage hajfestésre foglaltam időpontot, minden tökéletes volt, a lányok nagyon kedvesek és csodásan dolgoznak.
Varga Brigitta

"Nagyon kellemes volt a szalonban töltött idő; ügyesek, vendégszeretők a csajok"

Mindig is szerettem volna ilyen gyönyörű balayage festést és örülök hogy mellettetek döntöttem. Már az első benyomás is tökéletes volt amikor beértem a szalonba, ugyanis Heni egyből megkínált egy kávéval, ami akkor nagyon jól is esett.☺️☕️ Nagyon kellemes volt a szalonban töltött idő; kedvesek, ügyesek, vendégszeretők a csajok.😇
Fanni Vágner

Egyszerű foglalás

Kiemelt figyelem

Schwarzkopf termékek

Welcome drink

Ingyenes wifi

Miért ne lehetne olyan frizurád, mint amilyet megálmodtál?

A SHE Salonban odafigyeléssel hallgatják meg az elképzeléseidet, de tanácsokkal is szívesen ellátnak. Miután kiélvezted a welcome drinked, hozzá is látnak a frizurádhoz, ami pontosan olyan lesz, ahogy azt megálmodtad.

Bármikor, 1 percen belül!

Munkaidőben, a +36 30 455 5164 számon!